
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Saját mosdójában törtek egy thaiföldi férfi életére kedden. A családapa – mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről – otthonában leült a vécére, ám néhány másodperc múlva valami iszonyatos fájdalmat érzett.
Thanat Thangtewanon nem vette észre, hogy a csésze kanyarulatában megbújt egy több mint három és fél méter hosszú piton. A kígyó beleharapott a férfi heréibe, ezután pedig csaknem az egész fürdőszobát beborították a vérfoltok – írta a Daily Mail.
Az áldozat azonnal benyúlt a vécébe, ahol elkapta a hüllő nyakát, majd a kefével ütni kezdte, és egészen addig püfölte, míg az állat el nem pusztult.
Thanat azonnal bement a kórházba, ahol tetanusz elleni védőoltás kapott. Szerencsére a seb nem volt olyan mély, hogy varrni kelljen, így pár héten belül teljesen be is gyógyul.
A férfi elárulta, hogy az eset óta nem használja az érintett mosdót, és mindig alaposan maga alá néz, mielőtt elvégezné a dolgát.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit