
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Sokkolta a hívőket egy többszáz éves Szűz Mária-szobor néhány napja az amerikai ohioi St. John the Baptist Bazilikában, miután szemtanúk szerint a Szent Anya szó szerint rájuk pislogott, sőt, egyes beszámolók szerint még kacsintott is – írja a Fox8. A szobor már több mint száz országban járt és bár rengetegen csodájára járnak gyógyító ereje miatt, a hívők szerint ezúttal tényleg csoda történhetett.

Fotó: Fox8
A Szűz Mária-szobrot VI. János Pál pápa 1967-ben áldotta meg a portugáliai Fatima városában, majd egy évvel később a helyi püspök az Egyesült Királyságnak adta. A szobor azóta szinte az egész világot körbejárta, sőt, korábbi észlelések szerint legalább 15 alkalommal könnyezni is látták.
Kapcsolódó tartalmak:

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról