
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
A szlovák rendőrség jelenleg is vizsgálja azt az ügyet, melynek során 2023. márciusában egy nő megtámadta 72 éves kuncsaftját, mert a férfi nem adott neki pénzt. Egy fontos momentumra azonban csak most derült fény – írta szerdán a Paraméter.
A 48 éves nőt és 54 éves tettestársát zsarolással és magánlaksértéssel gyanúsították meg azt követően, hogy elmentek az idős férfi pozsonyi otthonához, majd megzsarolták és megverték.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Rendőrségi információk szerint a két elkövető átmászott a kerítésen, bement a házba és pénzt követelt a férfitől, aki nem akart fizetni, ezért megverték egy teleszkópos gumibottal. Ez után az áldozat bement a bankba, kivett 200 eurót (körülbelül 78 ezer forintot) és az összeget odaadta támadóinak, majd bejelentést tett a páros ellen.
A nyomozás előrehaladtával ráadásul kiderült, hogy a nő szifiliszes, – aki ennek tudatában volt – így fertőző betegségnek is kitette áldozatát. Mivel ez szintén bűncselekménynek minősül, 4-től 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár