
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince
Hétfőn egy megcsonkított holttestet találtak az amerikai New York állam Yonkers településének egyik hídja alatt – írja a Crime Online.
A hatóságok a helyszínelést követően azonnal elkezdték a nyomozást, mely alapján két gyanúsítottat elő is állítottak. Ebben térfigyelő kamerák felvételei voltak a segítségükre, melyeken jól látszik, ahogy a nyílt utcán tolják a bevásárlókocsit.
A feltételezett elkövetőknél házkutatást tartottak.

Fotó: térfigyelő kamera felvétele
A vizsgálatok során a bronxi házban felfedezték a holttest levágott maradványait. A kezek egy fehérítővel teli edényben voltak, míg a lábak a fagyasztóban hevertek.
Az egyenruhások lőfegyvert és kábítószerfogyasztással kapcsolatos eszközöket is találtak az ingatlanban.
Az ügy vizsgálata és a holttest azonosítása még folyamatban van. A szakértők munkáját nehezíti, hogy az áldozat összes fogát kiütötték.
Kapcsolódó tartalom:

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket