
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Balesetet szenvedett vasárnap egy turistabusz Olaszországban, egy ember életét vesztette, huszonöten megsérültek, ketten közülük súlyosan - közölte az ANSA olasz hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva.
A baleset a toszkánai Arezzo városának közelében történt, a busz egy szalagkorlát elejének hajtott egyelőre ismeretlen okból - írja az MTI.
A tűzoltóság által helyszínen készült felvételeken látható, hogy a szélvédőt gyakorlatilag átdöfte a szalagkorlát.
Eugenio Giani tartományi elnök szerint kínai turistákról van szó. Összesen 45-en utaztak a járművön.
A hatóságok szerint a tűzoltóknak eleinte gondjaik adódtak az emberek kiszabadításával a roncsból, de végül sikerrel jártak.
Címlapfotó: X/@vigilidelfuoco

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés