
„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance
Minél tovább tart a nyomozás, annál rejtélyesebb Aaron Engl halála. A 24 éves férfit augusztus 18-án hajnalban találták meg félig lefejezve Olaszországban, a dél-tiroli Puster-völgyben. A holttest mellett néhány méterre egy láncfűrész is hevert, az áldozat terepjáróján pedig további vérnyomokra bukkantak.
A favágóként dolgozó fiatal előző este egy összejövetelen vett részt, ahonnan néhány barátjával taxival tért haza Terento településre. A lakók viszont két kocsit is hallottak elhaladni az éjszaka során, először Aaron autóját, majd egy másikat.
Azóta sor került a boncolásra, ami megerősítette, hogy a férfi horrorisztikus sérüléseit valóban a láncfűrész okozta – írta csütörtökön a Leggo.
A rendőrség lefoglalta az áldozat telefonját, hogy átvizsgálják, nem kizárt ugyanis, hogy egy interneten terjedő, újabb veszedelmes őrület eredményezte a halálát. A favágóknál, valamint a környéken élők körében is egyre elterjedtebb, hogy különböző mutatványokra vállalkoznak láncfűrésszel, majd az erről készült videókat feltöltik a népszerű közösségi platformokra.
Most elsősorban a mobilon található, akár törölt felvétekre koncentrálnak a nyomozók, remélve, hogy bizonyítékot tudnak szerezni egy esetleges kihívás teljesítésére.
Kapcsolódó tartalmak:
Megbotlott, majd ráesett a beindított láncfűrészre egy favágó Turcócnál

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak

Tinik rabolták el osztálytársukat, megverték és fegyverrel fenyegették

„20 évet letöltök, és majd a sírodra köpök" - meg akarta ölni az anyját, mert az nem vitte el az edzőterembe

Fiatalokat vitt el a Laborc folyó, barátjukat akarták megmenteni

Hárman meghaltak a húsvéti tojáskeresésben, fa dőlt a csoportra – egy 10 hónapos csecsemő az egyik áldozat

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta jelezte a szabotázsakció veszélyét

Már az 1000 forintos lélektani határt is átlépték az üzemanyagárak húsvétkor Németországban

Húsvéti tojásokat kereső csoportra dőlt egy fa Németországban, többen meghaltak

Terrortámadás készült a magyar határ közelében