
Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón
A napokban egy 11 éves gyerek értesítette a rendőrséget a szlovákiai Nyitrán, miután egy tinédzser el akarta tőle lopni a rollerét. Az incidens odáig fajult, hogy a támadó késsel kezdte el kergetni áldozatát – számolt be az elképesztő esetről csütörtökön a Paraméter.
Információk szerint a 11 éves Albert barátjával üldögélt éppen egy panelház előtti padon, rollereiket maguk mellé támasztva. Az egyik pillanatban azonban három gyerek odalépett hozzájuk, akik közül a fiú követelte a rollereket, kérésének viszont nem tettek eleget. A fiú ezért követ dobott Albert felé, ekkor kezdett el menekülni a 11 éves.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A tini ezért kést rántott és áldozata nyomába eredt azzal fenyegetőzve, hogy megöli őt. Albernek végül sikerült tárcsáznia a segélyhívót, a hatóságok pedig 5 percen belül a helyszínre értek. Habár a 3 gyerek addigra elmenekült, állítólag tudják, kik ők.
Mint kiderült, a támadó egy 12 év körüli gyerek, aki problémás viselkedéséről ismert. A fiú kora ellenére nem vonható felelősségre, Albert édesanyja ezért abban reménykedik, hogy a szociális ügyi hivatal intézkedni fog az eset kapcsán.

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya