
Ukrajna fegyvergyárnak és raktárnak akarja használni Európát
Szlovákiában egy bedrogozott nő majdnem meggyilkolta férjét, majd menekülés közben balesetet okozott úgy, hogy mindkét gyermeke a kocsiban ült. Radoslava csütörtökön állt bíróság elé – írta pénteken az Új Szó.
Információk szerint januárban a feleség egy éles konyhakéssel szúrta mellkason férjét kassai lakásukban, miután mindketten alkoholt, valamint drogot fogyasztottak és összevesztek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A támadást követően az anya fogta gyerekeit az éjszaka közepén, és autóval akart elmenekülni a helyszínről, de nem jutottak sokáig. Radoslava ugyanis néhány kilométerrel arrébb balesetet szenvedett, csodával határos módon azonban senki sem sérült meg. A férfit még aznap megműtötték, aki az orvosoknak hála túlélte a gyilkossági kísérletet.
Radoslava a tárgyaláson bevallotta bűnösségét és azt hangoztatta, hogy megbánta tettét. Állítása szerint férje gyakran bántalmazta és sokszor veszekedtek. A nő végül három és fél év börtönbüntetést kapott.

Ukrajna fegyvergyárnak és raktárnak akarja használni Európát

Tombol az erőszak az ukrán kényszersorozó akciók során - videóval

Holtan találtak két magyart Ausztriában, egy 19 éves lány és az apja az áldozat

Többen meghaltak dróntámadásban Nigerben

A kényszersorozás újabb ukrán fiatalt ért utol, a családja se tudta megmenteni – videóval

Kényszersorozás Ukrajnában: Zelenszkij emberei már a lakásokba is betörnek - videóval

Ennyi volt, az ukránok tényleg megnyomták a lekapcsolót – teljes sötétségbe borul Kárpátalja

Rosszul hűtött szív miatt hiúsult meg egy kétéves kisfiú szívátültetése

Több embert megöltek, egy papot pedig elhurcoltak fegyveresek Nigériában

Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek

Tízezreket evakuáltak a heves esőzések miatt Marokkóban

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben