
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Jelenleg a Nestlé francia leányvállalata ellen folyik eljárás, miután két gyerek belehalt egy baktériummal fertőzött fagyasztott pizza elfogyasztásába. A céghez és leányvállalatához azonban több megbetegedés és haláleset is fűzhető – szúrta ki a Blikk.
A botrány még 2022 februárjában robbant ki, amikor az egészségügyi hatóságok arra lettek figyelmesek, hogy különösen sok, egyébként ritka bakteriális alapú veseelégtelenségi esetről érkezik hír. Ebben az időben több tucatnyian, főleg gyermekek betegedtek meg és kerültek kórházba az élelmiszeripari óriáscég Buitoni nevű márkájának pizzája miatt.
Mivel a Fraich’Up termékcsaládba tartozó élelmiszer tésztájában kólibaktériumot fedeztek fel, a Nestlé egy hónappal később kénytelen volt visszahívni a terméket. A hatóságok ráadásul pár nappal később bizonyítékot is találtak arra, hogy a fertőzéses megbetegedések összefüggésben állnak a pizzákkal.
Két nappal később bezáratták az említett finomságot gyártó üzemet Franciaországban, azonban ekkora már két gyermek életét vesztette.
A rendőrség jelenleg emberölés, testi sértés, egészségre veszélyes termék forgalomba hozatala és mások veszélyeztetése miatt nyomoz az ügyben.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott