
Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi
A hatóságok szerint az eset mintegy 280 kilométerre délre történt a fővárostól, Colombótól.
Videófelvételeken látni lehetett, hogy egy állatgondozó a felvonuláson igyekszik a nyugtalan ormányost ellenőrzés alatt tartani azzal, hogy meghúzta az állat farkát. Próbálkozása azonban visszafelé sült el, és az állat a tömegbe rontott. A sérülteket kórházba kellett szállítani, de már kiengedték őket - tudatta a rendőrség.
Az elszabadult állat egyike volt a hindu felvonuláson piros-kék-arany színű leplekkel díszített elefántoknak.
Az elefántok szent állatnak számítanak Srí Lankán. Állatvédők azonban kifogásolják, hogy széles körben alkalmazzák őket vallási ceremóniákon, illetve azt is, hogy az állatkínzás elleni törvényeket csak elvétve tartatják be.
Már több olyan eset is volt, hogy hangos zenével, illetve tűzijátékkal kísért felvonulásokon elefántok szabadultak el. Tavaly augusztusban például zarándokok tucatjainak kellett egy tóba ugraniuk, hogy a turisták körében is kedvelt Kandy városában, hogy elmenekülhessenek öt felzaklatott elefánt elől.
Srí Lankán hivatalos adatok szerint mintegy 200 szelidített elefántot tartanak, további 7500 viszont vadon él. A kormány ugyan megtiltotta a szabadon élő elefántok befogását, de az utóbbi években több tucat elefántborjút loptak el gyakran úgy, hogy az anyaállatokat megölték.
Forrás: MTI

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható