
Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi
Brutális mészárlás történt hétfő délelőtt a Zágrábtól délkeletre fekvő Daruvár városában, miután egy fegyveres a horvátországi város idősek otthonában tüzet nyitott és válogatás nélkül lövöldözni kezdett – szúrta ki a Blikk. A Mojportal nevű horvát lap értesülései szerint a támadó elmenekült a helyszínről, ám később egy kávézóban elfogták.
Újságírói kérdésére a helyi kórház sürgősségi osztályának vezetője elmondta, a mentők négy ember életét már nem tudták megmenteni, négy sérültet viszont kórházba szállítottak. Nem sokkal később a lap viszont arról értesült, hogy további öt sérültet szállítottak még el.
Egységeink továbbra is a helyszínen vannak, akiknek jelenleg a legfőbb feladatuk, hogy mindenki megkaphassa a megfelelő ellátást, az áldozatok pontos számát csak ezután tudjuk megmondani
– nyilatkozta Nenad Mrzlečki
Nem hivatalos információk szerint az elkövető egy 51 éves nyugdíjas katona, akinek édesanyja szintén az otthon egyik lakója volt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Nem sokkal az eset után a horvát miniszterelnök, Andrej Plenković is részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak közösségi oldalán.
Mélyen megdöbbentett bennünket, hogy a daruvári Idősek Otthonában öt embert brutálisan meggyilkoltak. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozóinak, és bízunk a sebesültek mielőbbi felépülésében. Elvárom, hogy az illetékes hatóságok mielőbb tárják fel a szörnyű bűncselekmény minden körülményét. Božinović, Beroš és Piletić miniszterek hamarosan Daruvárra és a pakráci kórházba utaznak
– írta a miniszterelnök. Nem sokkal később Horvátország köztársasági elnöke, Zoran Milanović is közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, melyben azt írta, sokkal szigorúbban kell ellenőrizni a fegyvertartást annak érdekében, hogy megelőzzék az ehhez hasonló erőszakos cselekményeket.

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset