
Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi
Szivkov a legnézetteb orosz állami televízió, a Rosszija 1 egyik legnépszerűbb műsorán osztotta meg véleményét, a radikális kijelentéseiről ismert Vlagyimir Szolovjov műsorvezetővel.
Az orosz biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, hogy szerinte az európai vezetők nem veszik elég komolyan azt, hogy Oroszország atomfegyverekkel rendelkezik, pedig ez komoly fenyegetést, egzisztenciális veszélyt jelent egyes országokra nézve.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Szivkov Lengyelországgal hozta fel példának, mivel szerinte ez „a legvalószínűbb jelölt” egy „kisméretű atomháborús hadszíntér” szerepére. Azt mondta: szerinte 30-40 atomrakéta elég ahhoz, hogy 10-15 percen belül eltűnjön a föld színéről a lengyel kultúra, lengyel nyelv, teljes lengyel lakosság.
Kiemelte: ez csupán egyetlen Iszkander-hadosztály egyetlen támadása, töredéke Oroszország teljes nukleáris arzenáljának.
Az európai vezetőknek ezt meg kell érteniük. Arra kérem őket, hogy gondolják végig, mit cselekszenek
– mondta Szivkov.
Konsztantin Szivkov egyébként Oroszországon belül komoly szaktekintélynek számít: veterán tengerésztiszt, több katonai-stratégiai thinktank vezetője, vezetőségi tagja, stratégiai és katonai tudományok doktora és több száz tudományos cikket írt a modern hadviselésről, bőven az ukrajnai háború kezdete előtt.

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható