
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Kegyetlenül kivégezte lakótársait egy 23 éves nő az amerikai Spotsylvania megyében. A rendőrök kedden este tíz óra körül vonult ki a helyszínre, ahol a lakásban holtan találtak két férfit és egy nőt. A 77, 65 és 60 éves áldozatok a felsőtestükön szenvedtek halálos sérüléseket – számolt be a WJLA.
A hatóság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján Alyssa Jane Venable-ként azonosította az elkövetőt, majd hajtóvadászatot indítottak ellene.

Fotó: Spotsylvania megyei seriff hivatala
Csütörtökön este helyi idő szerint nem sokkal hat óra előtt sikerült elfogniuk a New York állambeli Steuben megyében.
A nő egy szürke Hondában utazott, amikor a rendőrök közúti ellenőrzésre intették ki, ám ő nem volt hajlandó lehúzódni. Az egyenruhások a nyomába eredtek, és végül szöges útzár segítségével állították meg a menekülő feltételezett gyilkost.

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén