
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Mindent elkövetett, és a legszürreálisabb módszertől sem riadt vissza egy odesszai lakos, hogy sikerüljön elhagynia a háború sújtotta Ukrajnát. A férfi nagymamának öltözött, majd felszállt a Kijevből Ungvár felé tartó vonatra, hogy aztán a szlovák határon észrevétlenül megléphessen – számolt be pénteken a Kárpátinfo.net.
A járat egyik kocsijában azonban a csapi határőrség munkatársainak szemet szúrt a különös utas. Bár női ruhákat viselt, megjelenése meglehetősen férfias volt. Mikor az egyenruhások igazoltatni akarták, azzal védekezett, hogy nincsenek nála iratok.
Végül, látva helyzetének reménytelenségét, a férfi bevallotta, hogy az idős női külső csak látszat. Kiderült, rövid időn belül másodszor kísérelt meg illegális határátlépést Kárpátalján, ugyanis június elején már egyszer őrizetbe vették hasonlóért.
A kamumama ellen eljárás indult, tetteiért hamarosan bíróság elé állítják.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott