
Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban
Mint arról korábban beszámoltunk,keddre jósolta a harmadik világháború kitörését az új Nostradamus néven ismert indiai látó, Kushal Kumar, bár szerinte a rettegett háború bekövetkezésére egészen június 29-ig nagy esélyt mutatnak a csillagok. A jós a Daily Starnak elmondta, a konfliktus az Izrael és a Hamász, Észak- és Dél-Korea, Kína, Tajvan, Oroszország és a NATO között kezdődhet el, ennek körülményeiről azonban korábban nem sokat lehetett tudni. A portál most mégis úgy döntött, utánajár a lefolyásának, és megkérdezték a mesterséges intelligenciát, mégis hogyan telhet a harmadik világháború első néhány órája.
Az AI szerint az első lépést Oroszország és Irán teheti meg nyugaton, a válasz pedig diplomáciai tevékenységekkel, kibertámadásokkal és katonai mozgósításokkal járhat. A mesterséges intelligencia szerint a világsajtó és a közösségi oldalak megtelnek a konfliktus kezdetéről szóló hírekkel, a világ vezetői pedig rendkívüli üléseket hívhatnak össze, hogy felmérjék a helyzetet és megakadályozzák a katasztrófát.
A központi rendszereket bénító kibertámadások érhetik, amivel az elektromos hálózatok mellett a pénzügyi rendszereket és a kommunikációs hálózatokat célozzák meg elsőként. A NATO-országok és más szövetségesek elkezdenék a katonai mozgósításokat, és a stratégiai helyszínekre egyre nagyobb erőket telepítenének, miközben Oroszország rakétatámadásokat indítana a kelet-európai célpontok ellen.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Habár a mesterséges intelligenciának komoly elképzelései vannak a harmadik világháború lefolyásával kapcsolatban, a pontos dátumát korábbi kérdésünkre nem tudta ilyen határozottan megjósolni. Válasza bár továbbra is rémisztő, Kushal Kumarral ellentétben szerinte még évtizedeink lehetnek a visszafordíthatatlan katasztrófa elindulásáig.

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását