
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Csütörtökön életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy férfit Texas államban, mivel olyan mértékben bántalmazta 6 éves ikerlányait, hogy egyikük belehalt sérüléseibe – írta szombaton a Crime Online.
Eredetileg csak a picik mostohaanyja ellen emeltek vádat, akit már korábban szintén életfogytigalni börtönbüntetésre ítéltek.
A nő állítólag elismerte, hogy fegyelmezte a picit, mert bepisilt az ágyba, de a rendőrségnek először azt állította, hogy a kislány csak leesett a lépcsőn. Az anya története azonban megváltozott, amikor a nyomozók egy öv fémszegecsének nyomait fedezték fel a gyermek testén.
A hatóságok szerint a szülők övet és egy fából készült evezőt használtak a lányok megveréséhez.
A tárgyaláson gyorsan döntés született a férfi ügyében, aki örökre rácsok mögé került.
Kapcsolódó tartalom:

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról