
Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak
Alig néhány nappal azután, hogy döbbenetes rekordjáról cikkeztek az újságok, elpusztult a világ legmagasabb kutyája, Kevin – írta kedden a Sky News.
A hároméves német dog az Egyedült Államokban, az iowai West Des Moines-ben élt szerető családjával. Az állat marmagassága 0,97 méter volt, de ha a hátsó lábaira állt, kis híján elérte a két métert.
Csodaszámba menő méretével Guinness-rekordot állított fel, amit június közepén díjaztak.
Szinte hihetetlen, de élt már nagyobb kutya is a világon: egy másik német dog, Zeus 1,11 méteres magasságával az eddigi abszolút csúcstartó, ő ötéves korában, 2014-ben pusztult el.
Kevint egy betegség miatt váratlanul meg kellett műteni a napokban, tulajdonosa és az állatklinikán dolgozó orvosok megpróbáltak mindent megtenni érte, ám a komplikációk következtében életét vesztette.
A gigakutyát gazdái, köztük egy 10 és egy 12 éves gyerek is gyászolja.

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson