
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban egy fiatalt elrabolt és megölt mostohaapja Massachusettsben, akit a lány 3 évvel korábbi megerőszakolása miatt óvadék ellenében tárgyalásáig szabadlábrabocsátottak és távoltartási végzés volt ellene – számolt be a rettenetes esetről vasárnap a Crime Online.
A nyomozók szerint a 49 éves Juliana Santana akkor rabolhatta el Christinát, amikor csütörtökön iskola után otthona közelében sétált. Információk alapján a fiatalnak még sikerült telefonon értesítenie testvérét a szörnyű incidensről. A család ekkor azonnal értesítette a rendőrséget, de nem sikerült időben a lány nyomára bukkanniuk.
Ráadásul a kegyetlen férfi öngyilkos lett, miután lelőtte áldozatát.
Santanat korábban nemi erőszakkal vádolták meg és le is tartóztatták, azonban hamarosan 30 ezer dolláros (több mit 10 millió forintos) óvadék ellenében szabadon engedték, tárgyalása július végén kezdődött volna.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott