
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A tájékoztatás szerint a támadó többször is megsebesítette késével a 29 éves rendőrt a fején. "Haladéktalanul a tettet követően sürgősségi műtétet hajtottak végre és mesterséges kómába helyezték, ennek ellenére június 2-án, a délutáni órákban belehalt súlyos sérüléseibe" - közölték a német hatóságok. "Gyászolunk egy olyan rendőrt, aki biztonságunkért életét áldozta" - tették hozzá.
A késelés pénteken történt a város központjában, a Pax Europa polgári mozgalom találkozóján, amelyen részt vett Michael Stürzenberger konzervatív politikus, iszlámkritikus aktivista is.
Stürzenberger - és másik öt ember, köztük a rendőr is - szintén megsebesült a támadásban.
Az elkövetőt lövésekkel állították meg, egyelőre nincs kihallgatható állapotban, több sajtóforrás azonban úgy tudja, hogy egy 25 éves afgán férfiról van szó.
Az elkövető indítéka továbbra sem világos. Annyit tudni róla, hogy Afganisztánban született és 2014-ben érkezett fiatalkorúként Németországba. A férfi, aki eddig nem volt ismert a hatóságok előtt, feleségével és két gyerekével a hesseni Heppenheimben élt.
MTI

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban