
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Több mint 150 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött Észak-Korea Dél-Korea területére - jelentette a szöuli vezérkar szerdán.
A léggömbök helyi idő szerint kedd éjszaka érkeztek meg Dél-Korea területére és különféle helyeken landoltak, némelyik még az ország déli régióiba is eljutott - közölte a szöuli hadsereg.
A földet ért zsákok tartalma - a szemét, a műanyagpalackok, az elemek és akkumulátorok, a cipődarabok és a trágya - a becsapódás helyszínén szétszóródtak, jelentős felfordulást okozva - folytatta a vezérkar, hozzátéve, hogy a hadsereg emberei összegyűjtötték a küldeményeket további vizsgálat céljából.
Észak-Korea ezzel világosan megsérti a nemzetközi jogot és komolyan veszélyezteti népünk biztonságát
- közölte a vezérkar, kiemelve; "határozottan figyelmeztetjük Észak-Koreát, hogy azonnal hagyja abba embertelen és alantas cselekedeteit".
Az MTI közleménye szerint Észak-Korea korábban már jelezte, hogy válaszlépéseket tervez a phenjani rezsim elleni röplapok miatt, amelyeket a dél-koreai aktivisták röptettek át a két ország határán. Észak-Korea vasárnap bejelentette, hogy "egy halom hulladékot és mocskot" fog átküldeni a határon.
A dél-koreai hatóságok felszólították a határmenti területen élőket, hogy semmilyen körülmények között ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához, illetve arra figyelmeztettek, hogy a zuhanó zsákok komoly sérüléseket és károkat okozhatnak.
A 1953-ban lezárt koreai háború tűzszüneti megállapodással ért véget, a két ország jogilag a mai napig nem kötött békeszerződést, és így technikailag több mint hetven éve hadban állnak egymással.
Röplapok átküldése a határon léggömbökkel viszonylag rendszeres volt eddig is, de szemét és fekália visszaküldése új eszköz a kommunista ország fegyvertárában.
Phenjan hétfőn sikertelen kísérletet tett második kémműholdjának pályára állítására. Az eset további feszültséget szült a Koreai-félszigeten, Szöul elítélte a kísérletet, válaszlépésként pedig hadgyakorlatot tartott a két ország határa mentén. Phenjan továbbra is azzal védekezik, hogy a kémműhold "elengedhetetlen az ország szuverenitásának megőrzéséhez".
Kim Dzsongün észak-koreai vezető a dél-koreai hadgyakorlatot súlyos provokációnak minősítette, amelyet "mindent elsöprő válaszlépések" fognak követni.
Címlapfotó: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott