
Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi
A Nuevo León államban a Monterrey mellett fekvő San Pedro Garza Garciában tartott rendezvényen jelen volt az egyik elnökjelölt, Jorge Álvarez Máynez is, ő az X-en tudatta, hogy jól van.
A baleset idején készült videofelvételeken látható, hogy Máynez a színpadon integet, miközben a tömeg a nevét skandálja, de mikor felnéz, meglátja, hogy felé dől az óriási kivetítő és egy fémszerkezet, és hogy elkerülje, a színpad hátsó részébe rohan.
Samuel Garcia, Nuevo León kormányzója, Álvarez Máynez Polgári Mozgalom pártjának egyik vezetője videoüzenetben kérte a helyieket, hogy néhány óráig ne hagyják el otthonaikat. A kormányzó tájékoztatása szerint a balesetnek legkevesebb kilenc halálos áldozata volt,köztük egy gyerek, és több mint hatvanan megsérültek.
Miguel Trevino, a település polgármestere a közösségi médiában arról is beszámolt, hogy a jelentések szerint három ember a törmelékek alá szorult, és megsérült.
A helyszínen a mentőszolgálat, valamint a polgári védelem látta el a sérülteket.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak, barátainak és politikai támogatóinak. Mexikóban június 2-án tartanak elnökválasztást, valamint országos és helyhatósági választásokat.
Forrás: MTI

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát