
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Két telefonáló riasztotta a rendőrséget, miután egy kutya nyüszítésére lettek figyelmesek a németországi Lübeckben péntekről szombatra virradó éjszaka. A hangok egy parkoló autóból jöttek, ezért röviddel hajnali egy óra előtt segítséget kértek a bejelentők – számolt be közösségi oldalán a helyi rendőrség.
A kiérkező egyenruhások zseblámpával átnézték a kocsi belterét, és bár ott nem találtak semmilyen állatot, a nyüszítések nem szűntek. Hamar megtalálták az autó tulajdonosát, aki elmondta, nemrég érkezett Romániából, és beleegyezett, hogy közösen átkutassák a járművet.
A motorháztető felnyitása után meglett a zajok forrása, egy kis fekete kutya, aki meglehetősen legyengültnek, kullancsosnak és bolhásnak tűnt.
A tulaj elárulta, már Romániában nyüszítést hallott, de nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak. Valószínű, hogy a négylábú már ekkor a motortérben tartózkodott.
A közel 2000 kilométert utazó kiskutyát végül állatvédők elszállították.
Kapcsolódó tartalom:
Több mint 100 kilométert utazott egy kiskutya a kocsi motorterében

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról