
Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt
Május elején a térfigyelő kamerák felvételei rögzítették azt a brutális jelenetet az amerikai Houstonban, amikor egy 20 éves nő (aki férfiként született, később váltott nemet) egy postájáért sétáló férfira támadt. Karon Fishert jelenleg gyilkossággal vádolják és a napokban szállították börtönbe – írta szombaton a Crime Online.
A videón látható, amint a fiatal sofőr először kocsijával veszi célba 64 éves áldozatát, akit többször is elüt, majd arrébb áll. A szomszédok ekkor kirohannak segítséget nyújtani, de a nő kiszáll autójából és a férfihoz sétál, aki arccal lefelé hever a földön. Fisher megfordítja áldozatát, átkarolja, megcsókolja, majd kilencszer megszúrja.
Egy ideig úgy tűnik, hogy a nő az utcán álló kocsi sofőrjével beszélget, ezt követően visszasétál a férfi testéhez, átugorja és elfut.
A rendőrség nem sokkal később megtalálta és őrizetbe vette a fiatal elkövetőt, akit jelenleg gyilkossággal vádolnak és 2 millió dolláros óvadék ellenében engednek csak szabadlábra a tárgyalásáig.

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat