
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban büntetőeljárást indítottak egy nő ellen New York államban, aki embertelen körülmények között tartotta kisgyermekét. Az anyát egyelőre nem tartóztatták le, jövő hónapban áll bíróság elé – írta hétfőn a Crime Online.
Február 8-án a hatóságok Naesha Lumpkin otthonában jártak, hogy egy másik bűncselekményre vonatkozó elfogatóparancsot hajtsanak végre. Ekkor azonban szörnyű felfedezést tettek, miután a 24 éves nő kisfiát egy összetákolt ketrecben találták. A borzalmat csak fokozta, hogy a pici mellett csirkecsontok hevertek, valamint a gyermeket, az ágyneműjét és a falakat is vizelet és ürülék borította.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kicsit kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy-két héttel korábban két bordatörést szenvedett, emellett arcát és testét zúzódások borították. Lumpkin azt állította, hogy fia az utóbbi hónapokban eshetett le a lépcsőn, de soha nem kért orvosi segítséget.
Az ügyészségnek hónapokba telt vádat emelniük a nő ellen, mivel nem volt elegendő bizonyítékuk arra, hogy gyermeke sérüléseit ő okozta.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott