
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
Félresikerült egy TikTok-on terjedő kihívás az egyik berlini általános iskolában, Kreuzberg városrészen, ami akár tragédiával is végződhetett volna – számolt be hétfőn a német B.Z.
Ötödik és hatodik osztályos diákok az úgynevezett blackout trendet próbálták ki, aminek az a lényege, hogy addig fojtogatják társukat, amíg az eszméletét nem veszti, majd az erről készült felvételt közzéteszik a videómegosztón.
A tanulók addig erőszakoskodtak egy lánnyal, hogy összeesett. Ezt követően ahelyett, hogy valakit riasztottak volna, egy félreeső helyre vonszolták társukat, majd megpróbálták vízzel itatni. Egy diák segítséget akart kérni, ám a többiek ezt fenyegetőzve megakadályozták.
Végül egy édesapa vette észre az eseményeket, és azonnal értesített egy tanárt, illetve a mentőket.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A lánynak szinte a csodával határos módon nem esett komolyabb baja, és nem érte maradandó károsodás.
A fojtogató tanulókat eltanácsolták az intézménytől, ám mivel még nem érték el a büntethetőségi korhatárt, jogi következményei valószínűleg nem lesznek a történteknek.
Az esettel kapcsolatban a TikTok szóvivője azzal védekezett, hogy a kihívás már jóval a platform megjelenése előtt is létezett, így szó sincs arról, hogy ez egy „TikTok-trend” lenne, a hasonlóan veszélyes tartalmakat pedig rendszerint törlik az oldalról.

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval