
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Több halálos áldozata és hét sérültje van annak a balesetnek, amely szombaton történt a kelet-szlovákiai Szepesváralján. A balesetben egy hirtelen megindult busz elgázolta az előtte álló fiatalokat - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az MTI szerint a baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői, amelyet a hétvégén a szepességi településen tartanak - közölte a szlovák belügyminisztérium a hírügynökséggel.
A baleset kiváltó okát - azt, hogy miért indult el az álló busz - még vizsgálja a rendőrség, A tvnoviny.sk portál értesülései szerint viszont a sofőr feltehetően nem húzta be a kéziféket, ez okozhatta a balesetet. Úgy tudják, az áldozatok 17 és 18 éves fiatal lányok lehettek.
A délután folyamán Sutaj Estok belügyminiszter pedig a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a tragédia halálos áldozatainak száma háromra emelkedett, egy sérült pedig válságos állapotban van, az életéért küzdenek a kassai kórházban.
A helyi mentők közlése szerint a baleset áldozatainak száma még változhat.
A vallási találkozóra mintegy 1600 embert vártak, a baleset után viszont lemondták a rendezvényeket és gyászmisét tartanak az áldozatokért.
Zuzana Čaputová államfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és együttérzéséről biztosította az érintetteket.
Címlapfotó: tvnoviny.sk

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott