
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Az ügyben eljáró nyomozók arra alapozzák feltevésüket, hogy a hat áldozatból öt nő volt, csakúgy mint a 12 sebesült túlnyomó többsége. A támadó egyetlen férfival, a bevásárlóközpont pakisztáni származású biztonsági őrével végzett, aki a szolgálati szabályzat szerint nem viselhetett fegyvert.
Karen Webb, Új-Dél-Wales állam rendőrfőkapitánya az ABC (Australian Broadcasting Corp.) csatornának azt mondta, hogy a nyomozók számára már a bevásárlóközpont kamerái által rögzített felvételek, illetve a szemtanúk elmondása alapján is "nyilvánvalóvá vált, hogy az elkövető a nőkre összpontosított, és elkerülte a férfiakat". A nyomozók a tettes családját is kihallgatják, hogy fény derüljön a támadás indítékára - fűzte hozzá.
A hatóságok már korábban kizárták, hogy terrorcselekményt történt, illetve hogy valamilyen ideológia hajtotta volna a Joel Cauchi néven azonosított 40 éves, pszichés problémákkal küszködő hajléktalanférfit, aki a rendőrségi adatok szerint márciusban érkezett Queensland szövetségi államból Új-Dél-Walesbe.
Andrew Cauchi, az ámokfutó apja hétfőn azt mondta, hogy fia régóta szenvedett mentális betegségektől."Barátnőt akart, de nem rendelkezett szociális készségekkel, és nagyon frusztrált is volt" - mondta a The Australian című ausztrál lap által közölt kommentárokban. Elmondta továbbá, hogy tavaly öt amerikai katonai kést vett el látogatóba érkező fiától, aki állítása szerint attól félt, hogy megkéselik.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök az ABC rádióban hétfőn adott nyilatkozatában aggasztónak nevezte az áldozatok "nemek szerinti arányát".
Az elkövető rövidnadrágban, ausztrál rögbiligás mezben, kezében késsel kezdett ámokfutásába Ausztrália egyik legnagyobb, hétszintes bevásárlóközpontjában, míg végül egy rendőrtiszt agyonlőtte. A rendőrtiszt, Amy Scott az általános vélekedés szerint fellépésével több ember életét megmentette.
Ausztráliában hétfőn nemzeti gyásznapot hirdettek, az áldozatok emlékére szerte az országban félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat. A sydney-i operaház "vitorláit" fekete szalaggal vonták be. A szombati vérengzés helyszíne, a népszerű Bondi városrészben található bevásárlóközpont előtt virágok és koszorúk ezrei helyezték el.
Forrás: MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire