
Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek
Ferenc pápa kijelentette, hogy imával, aggodalommal és fájdalommal követi az utóbbi órákban érkező híreket az izraeli helyzet súlyosbodásáról az Irán részéről indított beavatkozást követően. Mint mondta: a szívekhez szóló felhívást tesz az erőszak leállításáért.
Senkinek sem szabad mások létezését fenyegetnie. Az összes nemzet inkább a béke oldalán sorakozzon fel, és segítsenek izraelieknek és palesztinoknak, hogy két államban éljenek, egymás mellett, biztonságban. Ez a mély és törvényes vágyuk, és joguk! Két szomszédos állam
- hangsúlyozta Ferenc pápa.
Minél előbbi tűzszünetet szorgalmazott a Gázai övezetben, valamint határozottságot a tárgyalások megkezdéséhez. A pápa a "humanitárius katasztrófahelyzetbe zuhant" lakosság megsegítését, és a hónapokkal ezelőtt elrabolt túszok szabadon bocsátását sürgette.

Fotó: Vatican News hivatalos Facebook-oldala
Mennyi szenvedés! Imádkozzunk a békéért. Elég a háborúból, elég a támadásokból, elég az erőszakból! Mondjunk igent a párbeszédre és a békére!
- mondta Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédében.
Emlékeztetett, hogy május 25-én és 26-án a Vatikánban megtartják a gyermekek világnapját.
Megjegyezte, imádkozni kell a háborúk miatt szenvedő oly sok gyermekért Ukrajnában, a palesztin területeken, Izraelben, Mianmarban és a világ más részein.
Forrás: MTI

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó

Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)

Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó

Lángba borult a Közel-Kelet, Irán amerikai katonai létesítményeket is célba vett + videó

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács