
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban vettek őrizetbe három lányt, – egy 12 és két 13 évest – akiket egy fogyatékkal élő férfi brutális, halálos megverésével vádolnak. A fiatalok az első tárgyaláson mindent tagadtak, ezért csütörtökön kell újra a washingtoni bíróság elé állniuk – írta a Crime Online.
A tragikus kimenetelű bántalmazás tavaly októberben történt, amit az egyik tini meg is örökített. A felvételen látható, ahogy öt lány üldözi áldozatát, Reggie Brownt, lerángatják egy kerítésről, majd betonba verik a fejét. A kíméletlen támadók a férfi nadrágját is lehúzták, levették az övét és azzal verték, rugdosták. Amikor látták, hogy Brown fejéből vér szivárog, csak kinevették.
A rendőrség az áldozat holttestét október 17-én hajnalban találta meg, aki tompa tárgy okozta trauma következtében vesztette életét. A gyilkossági nyomozók elmondása alapján Brown fogyatékkal élt és mentális problémákkal küzdött.
A három lány, akiket hosszas nyomozás után pénteken sikerült letartóztatni, a nyomozók szerint az ötfős csoport tagjai. Információk szerint a tinédzserek korábban nem voltak letartóztatva, bár mindhármuk régóta kerülte az iskolát.
A lányokat most a fiatalok fogva tartási központjában tartják őrizetben, és csütörtökön kell újra bíróság elé állniuk.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott