
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
Elhagyta egyik kerekét felszállás közben egy Boeing 777-es gép a San Franciscó-i nemzetközi repülőtéren csütörtökön délelőtt. A United Airlines Japánba tartó járatának ezt követően kényszerleszállást kellett végrehajtania, és Los Angeles felé irányították – számolt be az Independent.
A leszakadt kerék éppen az egyik alkalmazotti parkolóra zuhant, ahol több autót csúnyán összetört. Óriási szerencse, hogy éppen egyik kocsiban sem ültek, amikor a repülő darabja becsapódott.
A földön már vontatóval várták a 235 utast és a 14 fős személyzetet szállító gépet, amivel ezután kihúzták a leszállópályáról. Szerencsére senki sem sérült meg.
A megrongált járművek tulajdonosaival a légitársaság kész együttműködni a kártalanítást illetően.
A történtekkel kapcsolatban vizsgálatot rendeltek el.

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj