
A Grönland körül kialakult feszültség megpecsételheti Ukrajna sorsát
Kiürítették a községi hivatalt, a postát és az óvodát is, miután második világháborús aknákra bukkantak földmunkák során a felvidéki Füleksávolyban szerdán – tájékoztatott a szlovák rendőrség.
A markológép kezelője először öt darabot emelt ki a földből. Ekkor azonnal leállították a munkálatokat, Ferencz Gyula polgármester pedig értesítette a rendőröket, akik pillanatokon belül a helyszínen voltak.
Ezt követően tűzszerészek érkeztek Besztercebányáról, majd műszerek segítségével átvizsgálták a területet. Ekkor újabb kilenc darab tüzérségi muníciót találtak, amelyek között voltak német és román gyártmányúak egyaránt. A szakemberek elmondása alapján a szerkezetek tartalmaztak robbanóanyagot.
Végül a szakértők egy erre a célra kialakított raktárba szállították az aknákat.

A Grönland körül kialakult feszültség megpecsételheti Ukrajna sorsát

Újabb áldozatra bukkantak a spanyol vasúti szerencsétlenség mentési munkálatai közben

Százezrek szenvednek Ukrajnában, fűtés nélkül maradt az ország + Videó

Hiányzó fogak, bordatörések, koponyasérülés - a szülők és a nagymama is bántalmazta a csecsemőket

Megfojtott egy csecsemőt egy bölcsődei dolgozó

Tévénézés közben megkéselte anyját, majd folytatta a műsort

Meglepő vendég tévedt be a plázába, egy elektronikai boltba is benézett - Videó

Csecsemők haltak meg egy illegális bölcsődében

Leszámolás egy olasz iskolában: migráns késelte meg egy diáktársát

Megerőszakolta pácienseit és kollégáit is egy fogorvos

Az Afrika Kupa döntője után Párizs szerte tomboltak és romboltak az afrikai bevándorlók

Horror vonatbaleset Spanyolországban, közel 40-en meghaltak – Videó