
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
A baleset hétfő délelőtt, 10 óra után történt Londonban, a New Oxford Street-en, amikor egy városnéző emeletes busz váratlanul egy kocsmába csapódott – írta meg a Metro.
A helyszínre két tűzoltóautó és két mentőegység érkezett, akik megkezdték a sérültek ellátását és a károk helyreállítását.
Az utcát óriási mennyiségű üvegszilánk borította be, így a hatóságok is fokozott óvatossággal közelítették meg a buszt.
Szerencsére az utasok könnyebb sérülésekkel, vagy sértetlenül megúszták. Míg a baleset helyszínén két ember szorult ellátásra, addig a mentők csupán egy érintettet szállítottak kórházba.
A kocsma bejárata és homlokzata sérült meg a legnagyobb mértékben, illetve a busz eleje sínylette meg igazán az ütközést.
Jelenleg is útlezárások vannak érvényben. A baleset körülményeinek vizsgálata még folyamatban van.
Fotó: Mark Arby - szemtanú


Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés