
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Egy hároméves kislányt találtak annak a teherautónak a volánjánál, amely szombaton megölte a kétéves Ailahni Sanchez Martinezt egy kaliforniai benzinkútnál. A nyomozás még tart – számolt be a szörnyű balesetről szerdán a Mirror.
A rendőrség információi szerint a jármű egy férfié, aki parkolás után járatva hagyta a teherautót, majd bement a benzinkútra. Az hátsó ülésen azonban egy hároméves gyermek tartózkodott, aki gondolt egyet és átmászott a vezetőülésbe. A kocsi ekkor elindult és elütötte a sikoltozó kétévest.
Ailahni családja a kislánnyal kórházba sietett, de a pici olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy életét már nem tudták megmenteni.
Hallottam egy sikolyt és rohantam, mert láttam, hogy a lányom felé tart. Kinyitottam a teherautó ajtaját, meghúztam a féket, azt hittem, meg tudom állítani, de már késő volt
– idézte fel a megtört édesapa a megrázó pillanatot.
Az ügyben eddig még nem történt letartóztatás, de a nyomozás folytatódik.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire