
Szamurájkarddal szúrta le nővérét egy férfi, édesanyjukon veszekedtek
Majd váratlanul feladta magát a rendőrségen. Most ítélték el.
Tenyek.hu 2024. február 24., szombat 20:03
Az 56 éves Roger Harriott leszúrta egy szamurájkarddal a nővérét Angliában, amikor az Alzheimer-kóros édesanyjuk ápolásán veszekedtek - írta meg a Metro pénteken.
A férfi két héttel azután tette ezt, hogy fiát egy tinédzser meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
A nővére már évek óta rettegésben élt miatta, már távoltartási végzést is kért ellene.
Így csak az utcán találkoztak, csak úgy, mint az ominózus gyilkosság reggelén.
A férfi attól tartott, hogy testvére örökli majd anyjuk összes vagyonát, így elment a nő háza elé, aztán egy éles szamurájkarddal oltotta ki az életét.
Ezt követően azonban beült az autójába és egyenesen a rendőrségre hajtott.
Feladta magát, majd a kocsija átkutatása és a bizonyítékok begyűjtése után letartóztatták és őrizetbe is vették.
Időközben viszont több korábbi bűncselekményére is fény derült.
A napokban végül - mint a fiát - életfogytiglani szabadségvesztésre ítélték.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
+Ez is érdekelheti

Brutális robbanás történt egy aluljáróban, lezárták a környéket

Azonnal intézkedni kellett a határon, radioaktív 100-assal akadt fenn valaki az ellenőrzésen

Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Ennyi volt: Kalapács alá kerül a hírhedt magángép, de ingatlanokat, jachtokat is elárvereznek

Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Elhallgatott egy ikonikus hang, megrendítő veszteség érte a zenei világot

UFO tematikájú szállodáért rajong a világ, fotókon a dizájnos "csészealj"

Munkahelyén szexelt, kirúgták az ápolónőt

Fagyasztóban tartotta halott anyját, így finanszírozta agglegény életét egy férfi

Vízbe fulladt egy ember a szlovén határon

Ráült a terhes feleségére és addig fojtogatta, amíg el nem ernyedt a nő teste

Óra közben elővett egy pisztolyt, lövöldözni kezdett egy diák Csapon



