
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
Hétfő délután robbanás történt a romániai Ploieşti Megyei Sürgősségi Kórházának fertőző osztályán, melynek során az intézmény egy bennfekvő betege súlyos égési sérüléseket szenvedett – számolt be a szerencsétlenségről a Maszol.
A Prahova Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint a baleset az egyik kórteremben következett be.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az áldozat a robbanás idején kómában volt, oxigénre szorult. A testfelületének 16 százalékán és a légutakban vannak égési sérülései, mesterségesen lélegeztetik, és égési sérültek ellátására szakosodott kórházba szállítják
– mondta egy forrás. Eredetileg azonban azt nyilatkozták, hogy a 80 év körüli áldozattestének mintegy50 százaléka megsérült.
A helyszínre két mentő-, három tűzoltó-, valamint egy rendőrautó is kiérkezett. A robbanás nem okozott tüzet, keletkezésének körülményit vizsgálják. Információk szerint a kórteremben sarokcsiszolóval dolgoztak a robbanás idején.

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval