
Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak
A szívszorító eset még 2023 júniusában történt a walesi Gwyneddben, miután a 19 éves Josh Roberts hazafelé gyalogolt, amikor elütötte egy autó – írta meg a Mirror szerdán.
A szemtanúk azonban azt a segélyhívó központot értesítették, ahol a fiú testvére, Abi Lloyd Roberts dolgozott.
Mivel a hívás a mentőszolgálatos lányhoz futott be, a halálhírtől sokkot kapott.
A fiú ugyanis még a mentők kiérkezése előtt életét vesztette.

Fotó: Észak-walesi rendőrség
A szülők a napokban adtak interjút az egyik helyi lapnak, melyben elmondták, hogy gyermekük már több százszor megtette az utat, amit aznap este is megakart. Nem értik, mi történhetett, sőt, érdemi válaszokat sem kaptak még a hatóságoktól.
Soha életemben nem sikoltoztam ennyit
- emlékezett vissza Abi, akit folyamatosan testvérére emlékeztette munkahelye, így a tragédia után nem sokkal felmondott.
Az észak-walesi rendőrség közölte, hogy ugyan a nyomozás befejeződött, de az ügy felülvizsgálata és a halottkém eredményei előtt nem tudtak nyilatkozni a halál pontos körülményeiről.

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak