2025. december 02. kedd, Melinda, Vivien
3°C Budapest

Brutális légicsapást mértek egy gázai városra, így fest a szétbombázott település - Videó

Folytatódtak a harcok a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisz városában és környékén, az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap bejelentette, hogy újabb, a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezethez tartozó fegyveresekkel végzett, hozzátéve, hogy a harcokban elesett egy katona is.
Tenyek.hu
2024. február 04., vasárnap 19:05
Vágólapra másolva!

A hadsereg rajtaütött a Hamász hán-júniszi brigádjait irányító parancsnokság egyik létesítményén is, ahol fegyvereket, lőszert és katonai felszerelést foglalt le.

A műveletekben a szárazföldi erők mellett a légierő és a haditengerészet is részt vesz - tették hozzá a közleményben.

A Times of Israel című izraeli lap mindeközben arról számolt be, hogy megszólaltak a szirénák Észak-Izrael galileai régiójában a libanoni határ közelében.


Ugyancsak vasárnap a Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy az október elején kezdődött harcok az övezetben már összesen több mint 27 ezer halálos áldozatot követeltek - fogalmazott az MTI. 


Asraf al-Kidra, a minisztérium szóvivője közölte, hogy az utóbbi 24 óra összecsapásaiban 127-en haltak meg és 178 sebesültről is tudni. Hozzátette, hogy az áldozatok valós száma vélhetően sokkal magasabb, mert több ezren rekedtek a romok alatt.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk