
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szinte hihetetlen, de nem egy évben született egy ikerpár két tagja a horvátországi Splitben. A két kislány közül egyikük még 2023-ban, másikuk viszont már 2024-ben látta meg a napvilágot – számolt be a Slobodna Dalmacija.
A ritkaságszámba menő történet annak köszönhető, hogy az egyik csecsemőt még az óévben, december 31-én, 23 óra 59 perckor segítették világra az orvosok, testvérét pedig már január 1-jén, egy perccel éjfél után.
A különös szülés vélhetően csak a későbbiekben lesz igazán mulatságos, amikor a gyerekek nem is egy évben ünneplik a születésnapjukat, vagy mikor az idegenek nem értik majd, hogyan lehetnek ikrek, ha van közöttük egy év.
Damir Roje, a Spliti Egyetemi Kórház szülészetének osztályvezetője szerint ilyesmi még soha korábban nem fordult elő az intézményben, és minden valószínűség szerint nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy világszinten sem sokszor történt ehhez hasonló.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott