
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A zambiai egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a megelőző 24 órában 257 új kolerás esetet jelentettek, és nyolc ember vesztette életét.
A járvány tavaly januárban tört ki, és az azóta eltelt egy évben a megbetegedettek száma 4162-ra nőtt. Az elmúlt évben a hétfői nyolc beteggel együtt 124-en vesztették életüket a ragályos betegség miatt.
Kolerás megbetegedéseket eddig az ország tíz tartománya közül ötből jelentettek. A legtöbb Lusakában, az ország fővárosában történt - írta az MTI.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el