
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A szerencsétlen eset a napokban történt a brassói 11-es számú iskolában Romániában, miután a délutáni oktatásra szállított ételt a diákok elfogyasztották – írta meg a Maszol hétfőn.
A tanulóknál hőemelkedés, hányás, hasmenés jelentkezett, így a szüleik kórházba vitték őket.
Az első esetek már csütörtökön jelentkeztek, majd pénteken megnőtt a betegek száma.
Az orvosok ételmérgezésre gyanakodnak, az egészségügyi igazgatóság vizsgálatot indított.
Állapotuk nem súlyos
– állította e helyi rádiónak Larisa Drăgant, a brassói gyermekkórház orvosigazgatója.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az étel beszállító cég csütörtökön sajtos kenyeret, pénteken halat vitt az iskolába. A délutáni oktatásban részt vevő hétszáz diák közül 107 betegedett meg.
A kórház értesítette az egészségügyi igazgatóságot, az ételekből félretett mintát elküldték vizsgálatra.
Az iskolai étkeztetést erre a hétre felfüggesztették, várják az elemzés eredményét
- mondta a lapnak Valentin Bucur, a Brassó Megyei Tanfelügyelőség szóvivője.
Az ellátó személyzetet is ellenőrzik.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott