
Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
Valósággal meghódította az internet népét Emily Pellegrini. A barna hajú szépséget hatalmas rajongás övezi, egyre több sztár, MMA harcosok és milliárdosok is odáig vannak érte. A szépséghibája csak annyi, hogy nem valódi.
Emilyt mindössze négy hónapja hozták létre a mesterséges intelligencia segítségével, és már 123 ezer követőre tett szert az Instagramon – részletezte a napokban a Marca.
Alkotója mindössze hat hét leforgása alatt 10 ezer dollárt, azaz közel másfél millió forintot keresett vele a Fanvue nevű platformon, és saját bevallása szerint ő sem számított ekkora sikerre.
A kecses modell úgy született, hogy tervezője megkérdezte a Chat GPT-t, milyen egy átlagos férfi számára az álomnő, a gép pedig a hosszú lábak, valamint a hosszú barna haj mellett tett hitet. A művész ezen pontok szerint, a lehető legvalósághűbben próbálta meg őt létrehozni, és úgy tűnik, sikerrel.
Emilyvel ugyanis sokan felveszik a kapcsolatot, mivel nem jönnek rá, hogy csak a képzelet szüleménye.
Híres sportolók, milliárdosok is privát üzenetben versenyeznek a nő kegyeiért, volt már, aki meghívta vacsorázni Dubajba.
Az alkotó nehezen tudott napirendre térni afelett is, mikor egy futballista arról faggatta, hogyan lehet, hogy egy ilyen gyönyörű hölgynek még mindig nincsen párja. A labdarúgó nevét szándékosan nem hozták nyilvánosságra.
Nem Emily azonban az egyetlen mesterséges intelligenciával készült modell. „Testvére”, Fiona is férfiak tömegét babonázta meg, és már több tízezres követőtáborral rendelkezik.

Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett

Kiderült, miért építenek napelemparkot a csernobili erőmű területén

Lángoló lakásból menekült ki az apa – három gyermekét bent hagyta meghalni

Megölte, feldarabolta, majd elégette felesége barátjának holttestét

Autó zuhant a Dunába – meghalt egy idős férfi

Fűnyírás közben jött a sokk: tíz aranyrúd hevert az avarban

Sajátos nevelési igényű kisgyereket erőszakolt egy váradi gyógytornász

Saját anyjának akart maszturbáló videót küldeni magáról egy tini

Halálos áramütést szenvedett egy ikerpár, miközben egy galamb segítségére siettek

Kirúgtak egy orvosnőt, miután szexuális viszonyba keveredett a betegével

Felüljáróról zuhant le az autó, megismétlődőtt a halálos tragédia - Fotó