
3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval
Anyaszült meztelenül rohangált egy fiatal nő a csehországi Brünn belvárosában hétfőn. Az erről készült felvételt a város rendőrei a közösségi oldalukon osztották meg.
A 23 éves nő jól láthatóan nem foglalkozott senkivel és semmivel, a piros lámpa ellenére a forgalom előtt is átszaladt egy kereszteződésben. Nagy megdöbbenést keltett a járókelők között, különösen, hogy a nulla fok körüli hőmérséklet miatt mindenki más téli kabátban közlekedett.
A csupasz futót, aki időközben a földre vetődött és megpróbált kárt tenni magában, végül elfogták a rendőrök, majd takaróba csavarták.
Kihallgatása során pedig beigazolódott az egyenruhások gyanúja. A nő mentális problémákkal küzd, ugyanis állandóan egy férfiről beszélt, aki a fejébe mászott és barátkozni akar vele. A járőrök kénytelenek voltak megbilincselni, ezt követően mentővel a pszichiátriára szállították.
Nem ez volt az első eset, hogy valakit szeméremsértés miatt vontak felelősségre. A minap például egy nigériai férfi botránkoztatta meg a budapestieket, mikor bedrogozva, meztelenül üvöltözött a Szent István Bazilika oltárán. A Tények Plusz válogatásában néhány hasonlóan emlékezetes eset elevenedik meg az elmúlt évekből.

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok