
Mélybe vetette magát egy tini a völgyhídról, nem sokkal később csaknem újabb tragédia történt
A 16 éves Ladislav D. leugrott Közép-Európa leghosszabb vasúti hídjáról, amely a szlovákiai Tapolyhanusfalva mellett található. Néhány nappal később egy másik tini is el akarta dobni magától az életét ugyanezen az átjárón – számolt be az esetekről kedden az Új Szó.
Tenyek.hu 2024. január 23., kedd 15:31
A szomszédok Ladislavról pozitívan nyilatkoztak, aki egy jóhírű középiskolába járt, kitűnően tanult. Elmondásuk szerint a szülők felelősségteljesen nevelték gyermeküket, ezért a fiú tisztelettudó és ügyes volt.
Tőlük soha nem hallatszott kiabálás, veszekedés, példás házasságuk van. Ezt mondaná mindenki róluk
– mesélte szomorúan szomszédjuk.
Ladislav roma származású volt, aki valószínűleg zaklatás áldozata lett, szüleinek búcsúlevelet is hagyott. A szülők nem nyilatkoztak a tragédia kapcsán, mivel nem akarták zavarni a nyomozást. Ennek ellenére megerősítették, hogy nem tudtak a zaklatásról, amiről gyermekük halála után szereztek tudomást.
Pár nappal később egy másik tinédzser is el akarta dobni magától az életét ugyanezen a helyen, őt a rendőröknek sikerült megmenteniük.
Egyébként az 1943-ban épült völgyhíd legmagasabb pillére 28 méteres, míg föld feletti magassága eléri a 40 métert.
+Ez is érdekelheti

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda





