
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Tizennégy hét börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a törvényszék Leigh Brookfieldre, miután korábban egy brit klub mosdójában háton vizelt egy daganatos idős férfit – számolt be a döbbenetes esetről a Metro. A DJ ráadásul le is videózta, majd kitette közösségi oldalára a részegen készített felvételt, amit nem sokkal később letörölt és egy bocsánatkérő üzenetben meg is bánt.
A 72 éves Peter Barton a bíróságon elmondta, hogy amikor először eljutott hozzá ez az undorító felvétel, akkor elsírta magát.
„Nem hittem el, hogy egy ember képes ilyet tenni valakivel. Miközben néztem, teljesen elakadt a lélegzetem és a vérnyomásom az egekbe szökött. Egyszerűen undorító, amit művelt” – mondta a prosztatarákkal küzdő férfi, amire Leigh csak annyit tudott felhozni magyarázatként, hogy a barátaival mindig ilyeneket csinálnak, ha isznak.
Csak akkor vettem észre, hogy a mellettem álló úriembernek egészségügyi problémái vannak, amikor másnap visszanéztem, hogy mit tettem
– fogalmazott a törvényszék előtt a népszerű zenész, aki őszintén megbánta, amit tett.
A DJ a tizennégy hetes börtönbüntetése mellett komoly pénzbírságra is számíthat, Bartonnak ugyanis 500 angol font, azaz átszámítva több mint 200 ezer forintos kártérítést kell fizetnie.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott