
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Holtan találtak egy nőt egy társasház előtt csütörtökön hajnali két óra után röviddel a romániai Zilahon – számolt be a Ziare.com.
A 43 éves nő az épület harmadik emeletéről zuhant le, és szörnyethalt, a kiérkező rendőrök már csak a bejelentés helyességét és a halál beálltát tudták megállapítani.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az elsődleges vizsgálatok arra utalnak, hogy az áldozatot saját férje dobta a mélybe egy köztük kirobbant vita hevében. A történtekkor a helyszínen volt a nő testvére is, aki viszont pánikrohamot kapott.
Az egyenruhások őrizetbe vették a feltételezett tettest, és eljárást indítottak a 45 éves férfi ellen. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a véres konfliktus kiváltó oka.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire