
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy kisbolygó lépett be a Föld légkörébe vasárnap hajnalban fél kettő körül, nagyjából Berlin közelében. Ezt követően néhány darabja minden bizonnyal földet is ért – számolt be az Időkép.
A 2024 BX1 elnevezésű égitestet azonban még jóval a becsapódása előtt, 22 óra 48 perckor sikerült kiszúrnia Sárneczky Krisztiánnak a Piszkéstetői Obszervatóriumból. Ez már a harmadik aszteroida, amit még földetérése előtt beazonosított a magyar csillagász.
Nem véletlen, hogy a távcsővel rendelkező szakember a Mátrából is képes volt felfedezni a kisbolygót, hiszen egy időjárás figyelő webkamera a német fővárostól mintegy 700 kilométerre, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mihályiban is kifogástalan felvételt készített róla.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott