
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott. Guayas tartomány a dél-amerikai ország egyik legerőszakosabb térségének számít, nemrég fegyveresek élő adás közben törtek be a TC Televisión állami tévé épületébe és túszul ejtettek több újságírót és alkalmazottat.
Suárezt bízták meg a televízióállomás elleni támadás kivizsgálásával, és éppen bírósági tárgyalásra utazott, amikor megölték - közölte a bírói tanács a támadást elítélő nyilatkozatában.
A helyi rendőrség szerint a gyilkosság merénylet volt, és az áldozat több lőtt sebet is kapott. A főügyész hivatala vizsgálatot indított a merénylet miatt, a rendőrség 13 embert, köztük két kiskorút vett őrizetbe, akiket terrorizmussal vádolnak.
A bűnözők és a terroristák nem fogják visszatartani az ecuadori társadalom iránti elkötelezettségünket. Felszólítjuk a rendfenntartó erőket, hogy garantálják a feladataikat ellátók biztonságát
- mondta Diana Salazar főügyész egy közösségi médiában közzétett videóban.
Elutasítjuk az erőszak minden formáját az általunk tapasztalt konfliktusra adott válaszként, és megerősítjük a nemzeti kormány erős elkötelezettségét az igazságszolgáltatás támogatása mellett
- közölte Giancarlo Loffredo védelmi miniszter.
A tavaly november óta hivatalban lévő Daniel Noboa elnök januárban 22 bandát nevezett meg terrorszervezetként, amivel hivatalos katonai célponttá tette őket, valamint 60 napos szükségállapotot hirdetett az országban.
A százezer lakosra jutó mintegy 46,5 gyilkosság tavaly a legmagasabb volt az egykor békés andoki ország történetében, és az egyik legmagasabb Latin-Amerikában.
A kábítószer-kereskedelmi útvonalak ellenőrzéséért több, nagyhatalmú, a mexikói kartellekkel kapcsolatban álló banda küzd. Ecuador fontos tranzitországa a Dél-Amerikából származó kokainnak, amelyet az Egyesült Államokba és Európába csempésznek.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott