
Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban
Diego Armando Maradona Jr. egy olasz televíziós műsorban nyilatkozott, és mondatait a legnépszerűbb spanyol sportnapilap, a Marca is közölte. Az ifjabbik Maradona - aki házasságon kívüli kapcsolatból született 1986-ban, Nápolyban, amikor apja Olaszországban légióskodott - konkrétummal nem szolgált, de egyértelműen azokra az orvosokra utalt, akik ellen az argentin ügyészség nyomozást folytat halált okozó emberölés vádjával.
"Mi - a gyermekei - hiszünk az argentin igazságszolgáltatásban. Meggyőződésem, hogy ennek nem kellett volna így végződnie. Megölték az apámat. Nem az én dolgom megmondani, ki tette, de sorsára hagyták, amikor valamit még lehetett volna tenni érte" - jelentette ki a Mediaset Italia "Verrisimo" című műsorában.
A minden idők egyik legjobb futballistájaként számon tartott Maradona 61 éves korában, 2020. november 25-én halt meg. Az ok akut szívelégtelenség volt, ami tüdőödémához vezetett. Hazájában az Argentinos Juniors, a Boca Juniors és a Newell's Old Boys klubcsapataiban, Európában az FC Barcelonában és a Sevillában, valamint a Napoliban játszott, bajnokságot, olasz és spanyol kupát, itáliai együttesével UEFA-kupát nyert. Az argentin válogatottal, amelyben 91 meccsén 34-szer volt eredményes, 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes volt. A nemzeti együttesben 1977-ben, 16 évesen mutatkozott be egy Magyarország elleni barátságos mérkőzésen. 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet.
MTI

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval

Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek az ebolajárvány miatt

Szakadékba zuhant egy motoros, szörnyethalt

13 betegnél azonosították az ebola egy ritka vírusvariánsát Afrikában

Tömegtüntetések voltak Londonban, több rendőr megsérült - videóval

Lelőtte terhes barátnőjét egy tini, a lány barátai is megsérültek