
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A Kjonggi tartományi rendőrség a bizonyítékok begyűjtése érdekében nyomozókat küldött az Incshon városi rendőrségre. A gyanú szerint az ottani rendőrség kiszivárogtatta I kihallgatási ütemtervének részleteit a médiának, így a kihallgatása nagy nyilvánosságot kapott.
Az Élősködők című filmből ismert színészt tavaly december 27-én holtan találták az autójában, Szöulban, néhány nappal az után, hogy a rendőrség harmadszor is kihallgatta a marihuána és más illegális kábítószerek használatának gyanúja miatt indított eljárásban.
Az értesülések szerint a keddi razzia során a nyomozóhatóság lefoglalta az incshoni rendőrség kábítószeres ügyekkel foglalkozó részlegén dolgozók mobiltelefonjait, valamint az I nyomozására vonatkozó dokumentumokat is.

A rendőrség a tervek szerint ezután elemzi a lefoglalt anyagokat, hogy megállapítsa, átadtak-e belsős nyomozati információkat bizonyos sajtóorgánumoknak.
A hatóságok ezen felül kedden vádat emeltek azon két nő ellen, akik kábítószerügyével kapcsolatban zsarolták I Szongjunt és összesen 350 millió vont (92 millió forint) csaltak ki a színésztől.
MTI/A fotó illusztráció (IMDB)

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval