
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Holtan találtak egy férfit egy Manchesterbe tartó repülőgép mosdójában, miután az utasok arra panaszkodtak, hogy társuk túl sok időt tölt a mellékhelyiségben – számolt be a megrázó esetről pénteken a Mirror. A járat kedden Teneriféről indult, de végül az ír Cork városában kellett kényszerleszállást végrehajtania. A légitársaság szóvivője a lap kérdésére megerősítette, hogy a gyors közbeavatkozás, valamint a személyzet szakszerű ellátása ellenére az utas a helyszínen meghalt.
Az utasok már akkor elkezdtek gyanakodni, amikor látták, hogy a férfi elment a WC-re, azonban hosszabb idő után sem tért vissza.
„A férjem már azt mondta, hogy nézzük meg, mert lehet, hogy meghalt. Sajnos igaza volt” – mondta egy nő hozzátéve, a férfi egyedül utazott, de meg lehetett volna menteni, ha időben észreveszik a bajra utaló jeleket.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Néhány nappal ezelőtt egy Budapestről induló járatnak is kényszerleszállást kellett végrehajtania Ankarában, miután egy utas hirtelen elájult, pár másodperccel később pedig csillapíthatatlanul vérezni kezdett. A nő sérülését a fedélzeten utazó orvos sem tudta elállítani, így a török fővárosban a leszállást követően azonnal kórházba szállították. A járat végül négy órás késéssel folytathatta útját eredeti úticéljába, Abu-Dzabiba.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott